Professzionális

Légifotózás, Drón fotózás, Légifotó Készítés

Ma már egyre szélesebb körben alkalmazzák a drónokat. A hétköznapi ember számára is elérhetővé vált. Egyre többen szeretnék a magasból is megörökíteni mindazt, amit eddig fényképezőgépükkel, avagy mobil telefonjukkal fotóztak. A légi fotózás egyre szélesebb körben való alkalmazása bizony a törvényhozóknak is bőven adott munkát.

Szolgáltatások

Az alábbi szolgáltatásokkal állunk ügyfeleink rendelkezésére.

A drónokat elsődlegesen a katonaság használta, de a magán szférában, üzleti életben is egyre inkább elterjedt a használata. Akár egy kamasz is kaphat ma már mondjuk a születés napjára egy drónt.

A mai kor gyermekei – sokszor halljuk – mobil telefonnal a kezükben születnek. Igen, ma már akár egy ovisnak is képesek a szülők mobil telefont vásárolni. Reggel a ruhaváltásnál nem csak az utcai cipőjüket, teszik a polcra, hanem a mobiljukat is.

A drónokat elsődlegesen a katonaság használta, de a magán szférában, üzleti életben is egyre inkább elterjedt a használata. Akár egy kamasz is kaphat ma már mondjuk a születés napjára egy drónt.

Tudd Meg Kik Vagyunk

Bővebb információ rólunk

Igen, már a gyermekkor játékszerei között is ott vannak a drónok. Akár egy szülinapi zsúrt is megörökítenek légifelvétel formájában. A gyerekek nagy örömére, büszkeségére már nem csak a mobil telefonokkal, fényképezőgépekkel készült képeket mutogathatják egymásnak. Két német mérnök kifejlesztett egy olyan könnyen szállítható, összecsukható készüléket, melynek nagysága egy nagy kijelzővel rendelkező mobiltelefon méretével megegyező, súlya sem számottevő. Akár zsebbe is tehető. Használata nagyon egyszerű, nem szükséges hozzá semmilyen tapasztalat, segítségével gyönyörű videofelvételek készíthetők. Tölthető akkumulátorának köszönhetően 20 percet is képes a levegőben tölteni. Szenzorai segítségével érzékeli az útjába kerülő akadályokat és automatikusan kikerüli őket. Sebessége 12 m/sec., akár 2 km távolság megtételére is képes. Ez a Drone X Pro, melnyek már az eladási ára is elérhetőnek mondható. Meglepően egyszerű a használata, hisz csak egy applikációt kell feltölteni a mobiltelefonunkra, melynek segítségével egy gyermek is könnyedén képes irányítani. Beépített HD kamerájával bármilyen látószögből készíteni lehet vele fotókat, légifelvételeket. Nem csoda hát, hogy egyre fiatalabb nemzedék veszi birtokba a drónokat. Virtuális séta készítés a másik ami nagyon ismertté vált.

Érdekességként álljon itt:

Az Egyesült Államokban egy villiamsvilli diák kifejlesztett egy applikációt. Vidya Shah csupán 14 éves, mégis már most elbüszkélkedhet azzal, hogy kifejlesztett egy applikációt. Ennek az app-nak köszönhetően a segítséget nyújtó szerveknek a munkáját sokkal hatékonyabbá tudja tenni. A katasztrófa helyzetben lévő területre az általa beprogramozott drón berepül, olyan felvételeket készít és tölt fel a „felhő”-be, melnyek segítségével kielemezhető, kik is kerültek bajba. A drón által begyűjtött információk, mint az időkódok és koordináták rendelkezésükre bocsájtják az összes szükséges információt a gyors és hatékony segítségnyújtás megtételéhez. A Congressional App Challenge díját a Shah által kifejlesztett applikáció nyerte el, melyet ő maga fog majd bemutatni személyesen a törvényhozók számára mácius hónapban.

Fotóstudió, fotóstudió bérlés.

Fotóstudió

Fotóstudió bérlés

fotóstudió bérlés

Fotóstudió, fotóstudió bérlés.Kedves érdelődők, fotósok, modellek, családok, házaspárok,gyermekek. Hozzátok szólunk most, hisz Budapest belvárosában megnyitottuk alegmodernebb, teljesen felújított luxus fotóstudiónkat, melyet a Teréz körútontalálhattok. Tökéletes választás családi fotózások, babafotózások,gyermekfotózások, esküvői fotózások, aktfotózások, divatfotózások,ruhafotózások, termékfotózások, portfólió fotózások helyszíneként. 110négyzetméter áll rendelkezésetekre a különféle ötletek, elképzelésekmegvalósítására. Studiónkban több légtér, szoba is található, így egy időben,egymástól teljesen szeparált módon, más-más dizájnnal, elemekkel kiegészítetthelységekben tudtok fotózni. Természetesen studiónk teljesen felszerelt, mindenigényt kielégítő berendezettséggel vértezve. Gondolunk itt a teljesenlégkondicionált terekre, a stílusos megjelenésre, a dizájnelemekre, az erős ésgyors, akadásmentes WIFI elérhetőségre, a jól felszerelt konyhára, valamintmagára a légkörre és hangulatra, melyet studiónkban megtapasztalhattok. A megközelíthetőségeigen csak egyszerű, tömegközlekedéssel gyorsan, egyszerűen juthattok elhozzánk, sétálnotok sem kell sokat a megállóktól, függ az attól persze, milyenközlekedési eszközt vettetek igénybe. A villamostól pár perc sétára találhatóstudiónk, ha busszal érkeznétek sem több, mint 5 perc séta a legközelebbimegállótól. Kocsival is egyszerűen megközelíthető studiónk, egy kisszerencsével a studió előtt is tudtok parkolni, amennyiben a szerencse nemnektek kedvez éppen, a környező utcákban mindig találni parkolóhelyet. Abeléptetés és időpontfoglalás igencsak egyszerű, telefonon illetve onlinefoglalási platformunk segítségével tudtok hozzánk időpontot foglalni.Időpontokat minimum 1 órára, maximum 48 órára biztosítunk, amennyibenspeciális, konkrét elképzelésed és igényed van mely ebbe a két intervallumbanem fér bele, kérlek jelezd nekünk előre, állunk rendelkezésre, biztosantalálunk megoldást a Te igényeidre is. A studiónban a házirendet kérem mindenkitartsa be annak érdekében, hogy megmaradhassan mindenki pozitív élménye,véleménye a nálunk töltött idő után. Belépés után kérlek használjátok az arrakialakított és előkészített “papucsokat”, vagy húzzatok védőfóliátcipőtökre. Ezzel biztosítjuk a tisztaságot, higiéniát. Az öltözőben tudtokátöltözni, ahol az első kiegészítőt, a ruhaállványt és vállfákat, illetvevasalót találhatjátok. A fotózások előtt kérünk titeket, maximum 30 perccelelőbb érkezzetek, annak érdekében, hogy ne zavarjátok az előttetek lévőkmunkáját. Tartsátok be kérünk Titeket az időpontokat is, hogy ne keletkezhessencsúszás, ne akadályozzátok egymás fotózásait. A konyha mint említettük teljesenfelszerelt, ha egy kávéra, esetleg friss zöldségek fogyasztására támadnakedvetek, az alapanyagok biztosítottak. A studióban minden mai, modern technikai eszközt megtalálhattok, ezek az alábbiak: Studióvakuk, lámpák, állványos lámpák, kioldók, különféle fényformálókiegészítők, fényterelők és fényirnyítók, reflektorok különböző erősségben,derítők, füstgépek, hátterek, állványok, vasalók, szélgépek. Minden kiegészítőthasználhattok, de kérünk Titeket úgy vigyázzatok rájuk, mintha a tietek lenne.Asszisztensünk bármilyen kérés-kérdés esetén rendelkezésetekre áll, nyugodtanforduljatok hozzá bizalommal. A studió belmagassága 2,7 méter, adott mindenlehetőség a nagylátószögű objektívek tesztelésére, használatára, előnyeikihasználására.

Kapcsolat

Olvass tevékenységünkről a wikipédián, vagy látogass el weboldalunkra.

info@bodykiallitas.hu